Idén, február 19-én tartották a hagyományosan megrendezésre kerülő tudományos diákolimpiák parlamenti köszöntését. A főszereplők: a diákok, valamint középiskolai felkészítő tanáraik illetve a csapatvezetők voltak jelen.
Az Oroszországba utazott csapatot a helyszínen képviselték: Csontos Gábor, Steenhuis Nathaniel, Stein Ármin (versenyzők), Bálint Dóra (csapatvezető, koordinátor).
Most első alkalommal a csapatvezetők közül is díjaztak egy-egy személyt, mely jutalmat idén a földrajzosok közül Bálint Dóra, a verseny koordinátora kapott meg.

Kedves Versenyzők, Felkészítő Tanárok!
A 2015. december 12-én lezajlott második, írásbeli forduló eredményei elérhetőek itt, a feladatlap megoldókulcsa pedig itt.
A márciusi döntőbe az első 10 helyezett jut tovább (a táblázatban kék színnel jelölve), a versenyzők az itt megszerzett pontok 20%-át viszik tovább (utolsó oszlop).
További információk hamarosan, e-mailben!
Gratulálunk az elért eredményekhez,
A szervezők