Idén, április 6-án tartották a hagyományosan megrendezésre kerülő tudományos diákolimpián szereplő diákok parlamenti köszöntését. A főszereplők: a diákok, valamint középiskolai felkészítő tanáraik illetve a csapatvezetők voltak jelen.
A Kínába utazott csapatot a helyszínen képviselték: Kovács Eszter, Csontos Gábor, Steenhuis Nathaniel, Stein Ármin (versenyzők), Bálint Dóra (csapatvezető, koordinátor).
Idén miniszteri elismerésben részesült a csapatvezetők közül Bálint Dóra doktorandusz hallgató.

2017. március 11-én, szombaton véget ért az idei versenyidén.
A döntőbe jutott legjobb 10 helyezett terepi és különböző szóbeli feladatok elvégzésével bizonyította rátermettségét, földrajz- és angoltudását a négytagú zsűrinek.
Az eredmények jeligével, részpontszámokkal elérhetőek itt.
Az idei első négy helyett tagjai augusztusban Belgrádban képviselhetik a magyar csapatot a 14. Nemzetközi Földrajzi Olimpián.
A csapat tagjai:
Ujvári Márton
Eötvös József Gimnázium, Budapest. Felkészítő: Szeiman József
Verkmann Zsombor
Fazekas Mihály Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium, Budapest. Felkészítő: Vizy Zsolt
Kliment Dávid,
Veres Pálné Gimnázium, Budapest. Felkészítő: Greskovits György
Kovács Eszter
Radnóti Miklós Kísérleti Gimnázium, Szeged. Felkészítő: Szőllősyné Pálfi Melinda
Csapatvezetők:
Dr. Trócsányi András, versenyigazgató
Bálint Dóra, versenykoordinátor

Kedves Versenyzők, Felkészítő Tanárok!
A március 10-11-én megrendezésre kerülő döntő helyszíne a Pécsi Tudományegyetem Természettudományi Kara (7624 Pécs, Ifjúság útja 6).
Az első napon a terepi feladattal veszi kezdetét az idei Hungarian Geographical Contest harmadik, egyben utolsó döntő fordulója.
A döntőre való regisztráció pénteken 11:30-tól indul, a C/4 Prinz teremben. A tereppel kapcsolatos feladatok két helyszínen fognak zajlani, ahova a diákok kísérők felügyeletében jutnak el. Ezt követően, a visszaérkezés után további feladatokat kell elvégezniük a tanteremben. Ezen a napon maximum 30 pontot szerezhetnek a diákok, melyet az írásbeli 20 pontjával együtt visznek tovább a következő napra, a szóbelire.
A terepi nap zárásaként 18 órakor svédasztalos vacsorát biztosítunk az egyetem mellett található Paulus Étterem és Kávézóban.
A szombati napon reggel 9-kor a Kari Tanácsteremben folytatódik a döntő. Egy rövid tájékoztatót követően megkezdődik a verseny, ahol három típusú feladatban kell helyt állniuk a legjobbaknak. A reggel kihúzott sorszám szerint, növekvő sorrendben lesznek szólítva a diákok. A feladatok után kint várakoznak majd a felkészítőkkel együtt.
Fontos: a felkészítők a saját diákjuk szereplését személyesen megtekinthetik.
Miután az összes versenyző végzett, a négy fős zsűri összeül, összesíti a pontokat és felállítja a végső sorrendet.
A díjátadó tervezett időpontja 13 óra, az eredményhirdetésen mind a diákok mind kísérő tanáraik oklevélben és értékes tárgyjutalomban részesülnek, az első négy helyezett pedig (amennyiben nem töltötte be 19. életévét) elnyeri a belgrádi utazás jogát.
Az eredményhirdetés után, 14 órakor egy svédasztalos díszebédet tartunk az idei versenyév lezárásaként.
(Mindkét étkezés ingyenes, de előzetes regisztrációhoz kötött.)