en
X. IGU Nemzetközi Földrajzi Olimpia
2013.10.10.

X. IGU Nemzetközi Földrajzi Olimpia

Magyarország 2001 óta delegál középiskolásokból álló csapatot földrajzi világversenyekre, amelyeken rendre kiemelkedő eredményeket értek el a fiatalok. Diákjaink sikeres nemzetközi szereplését is értékelve, az International Geographic Union (IGU) immár ötödik alkalommal hívta meg Magyarországot saját világversenyére, amelyet 2013. július 29. és augusztus 5. között Kyotoban (Japán) rendezett meg.

A nemzetközi megmérettetésre való válogatást és felkészülést a Pécsi Tudományegyetem Földrajzi Intézete, az ország egyik legnagyobb geográfiai műhelye koordinálja, felvállalva a tehetséggondozásnak ezt a sajátos formáját.

A négyfős magyar csapat tagjaiból ketten (Dürr Miklós és Szuda Ágnes) az idei évben a Pécsi Tudományegyetem Földrajzi Intézete, a Magyar Földrajzi Társaság, a Modern Geográfus Alapítvány és a Földrajztanárok Egyletének szervezésében megrendezett IV. Országos, angol nyelvű, földrajzi tanulmányi versenyen döntőbe jutottak közül kerültek kiválasztásra. A másik két tanuló (Kelemen Bendegúz és Tempfli Dóra) a legrégebbi hazai szakmai megmérettetés, az Országos Középiskolai Tanulmányi Verseny Földrajzi Szekciójának döntőse volt. A diákok szakmai és nyelvi felkészültsége reményt ad arra, hogy a jövő tudósnemzedékének képviselőit lássuk bennük.

Az IGU X. Nemzetközi Földrajzi Olimpiáján 2013-ben 32 ország mintegy 128 versenyzője közül Dürr Miklós és Szuda Ágnes ezüst minősítést szerzett, Kelemen Bendegúz és Tempfli Dóra dicséretben részesültek. A csapat a versenyt kísérő 'Poszter prezentációs versenyben' a diákok és tanáraik szavazata alapján az előkelő második helyezést szerezte meg.

A földrajzi olimpia feladatait három fordulóban teljesítették a diákok. Az első egységben tesztfeladatot oldottak meg, amely feleletválasztásos, ábra- és képelemzési, valamint esszé jellegű is volt. A terepi fordulóban Kyoto egy-egy városrészével kapcsolatban adatbázist kellett építeniük, majd azokból területhasználati térképet szerkesztettek és szakmai kérdésekre válaszoltak. E fordulóban döntéshozói, -előkészítői képességeiket is mérték, ami mindenképpen új kihívás volt a magyar diákok számára. Az utolsó egységben multimédia alapú feladatokat kellet megoldaniuk; képek, digitális információk mentén azonosítandó földrajzi helyekkel kapcsolatos kérdésekre adtak választ. Az idei évi olimpiai szereplése a hazai csapat eddig történetében a legeredményesebb, ami reményt ad a további sikerek elérésére is. Eltökélt célunk, hogy a versenyekre jelentkezők körét érdemben tovább bővítsük, a felkészítés fókuszálását tovább javítsuk, valamint annak intenzitását, időtartamát növeljük.

A csapat olimpiai részvételét az Emberi Erőforrások Minisztériuma, a PTE TTK Földrajzi Intézete, a Modern Geográfus Alapítvány, illetve a Magyar Földrajzi Társaság anyagi és szakmai támogatása tette lehetővé. Koordinátor: Gyüre Judit doktorjelölt (PTE TTK FI).

A magyar csapat tagjai:


printer

Támogatóink

Támogatóink