A járványhelyzet miatt sokáig kétséges volt, hogy milyen formában rendezzük, és a éppen ezért halasztást is szenvedett, de február 12-én szombaton ismét "hagyományos" írásbeli fordulót tartottunk.
180 perc, hat feladatmodul - évről évre ezt kell "megugrania" annak, aki a HunGeoConest döntőjébe szeretne kerülni. A feladatok között ezúttal volt szó földrengésekről, a klímaváltozás kapcsán született egyezményekről és intézkedésekről, a Kanári-szigetek sajátos biogeográfiájáról, urbanizációról, tőkebefektetésekről és egy kitalált ország választási földrajzáról. Bizony, sikerült megtöltenünk ezt a három órát, mert nem igen akadt versenyző, aki idő előtt leadta volna a feladatlapokat. Köszönhetően partnereink, a Budapesti Fazekas Mihály Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium valamint a Debreceni Egyetem Földtudományi Intézete segítségének, Pécsen kívül két helyszínen fogadtuk a versenyzőket. Csapatunk tagjai most nekiesnek a javításnak - eredmény talán két hét múlva várható.