2016. május 23 és 27 között a Pécsi Tudományegyetem Földrajzi Intézetében került megrendezésre az olimpikonok hagyományos felkészítő hete, mely során a 2015/2016-os hungeocontest első négy helyezettje az intézet oktatóinak és PhD-hallgatóinak segítségével folytatta az olimpiára való szakmai felkészülést.
Az öt nap alatt különböző témájú és típusú előadásokban volt részük, melyekre elsősorban az interaktivitás, a verseny lehetséges feladattípusainak és témaköreinek átbeszélése volt jellemző. Természet- és társadalomföldrajzos témájú előadások egyaránt szerepeltek, illetve egy terepi nap is beiktatásra került a Zsolnay-negyedben, hogy a diákok az egyik legnagyobb kihívást jelentő versenytípust, a terepi fordulót is gyakorolhassák. Az előadások mellett egyéb programokat is biztosítottunk a csapat összekovácsolására, ilyen volt a poszterötletelés vagy a tollas-est.
A csapat tagjai:
Csontos Gábor (Szekszárd)
Kovács Eszter (Szeged)
Steenhuis Nathaniel (Pécs)
Stein Ármin (Bonyhád)
Köszönjük a részvételt és a munkát, a felkészítő héten dolgozó összes egyetemi oktatónak és hallgatónak, és további jó felkészülést kívánunk, nemcsak nekik, de a felkészülés további megkerülhetetlen szereplőinek, a középiskolai földrajztanároknak és a versenyzők családtagjainak is!
Bálint Dóra, koordinátor