en

A versenyt 2009-ben hívta életre a PTE TTK Földrajzi és Földtudományi Intézetének Társadalomföldrajzi és Urbanisztikai Tanszéke a Magyar Földrajzi Társasággal és a Földrajztanárok Egyletével karöltve.

A verseny célja, hogy a hazai középiskolások számára lehetővé tegye földrajzi tudásuk összemérését angol nyelven. Emellett a verseny kiemelt feladata a Nemzetközi Földrajzi Unió által megrendezett nemzetközi földrajzi olimpiára kiutazó magyar csapat tagjainak célirányos kiválasztása.

Hírek

Ez volt a HunGeoContest – beszámoló a pécsi döntőről

Az idén a HunGeo csapata mögött álló egyetem tanszék az OTDK FiFöMa-szekciójának is házigazdája lesz, így versenyünk döntőjét a megszokottakhoz képest egy jó hónappal korábban, már február legvégén megrendeztük. Ez persze jelentett némi kockázatot, hiszen izgalmas lett volna, ha mondjuk hóban kell a terepen botorkálni, de azért az elmúlt évek tapasztalatai alapján Pécsett ettől nem nagyon kellett tartani. Végül napos, bár hűvös idő várta a február 28-án a Mecsek aljára érkező versenyzőket és kísérőiket.

Tovább >>

HunGeoContest 2025 - a végeredmény

Budapest tartolt – nem csak mindhárom érmet, hanem még a negyedik helyet is fővárosi versenyzők szerezték meg a 16. HunGeoContesten.

Tovább >>

HunGeoContest döntő 2025

A HunGeoContest döntő multimédia kérdéssora elérhető ezen a linken.

Tovább >>

Támogatóink