en

Hírek

Hírek
2017.11.12.

Felkészítő tábor - újra Pécsett találkoztunk

2019 márciusában kiválasztott csapatunk a tavaszt szorgos tanulással töltötte. Három budapesti és egy pápai középiskolással a tavalyihoz hasonlóan idén is megtettük azt, hogy több alkalommal találkoztunk a tavasz folyamán: városföldrajz és térképészet volt a menü ezeken a napokon. Május utolsó hete volt a legintenzívebb munka időszaka: bár az érettségi vizsgák miatt nem volt könnyű megfelelő időpontot találni, ekkor mind a négy ifjú geográfussal foglalkozni tudtunk a PTE Természettudományi Karán – és környezetében, hiszen terepen is igyekeztünk mozogni.

Tovább »

Tovább >>
2017.11.12.

Véget ért a HunGeoContest döntője - gratuálunk a versenyzőinknek!

Március 8-án pénteken és 9-én szombaton küzdött meg egymással és a feladatokkal a HunGeoContest tíz döntőse. A kétnapos, fáradságos versengés után címvédésnek lehettünk tanúi: 2018 után ismét Kaszap Kinga hódította el az első helyet. Az ezüstérem Sarkadi-Nagy Lili Sára, a bronz pedig Mészáros Márton számára csillog. A teljes eredménysort a mellékelt táblázatban lehet böngészni. 

A PTE TTK campusa várja a HunGeoContest döntőseit és felkészítőiket

Kedves Versenyzők, Felkészítők és Szülők! 

A HunGeoContest idei évadjának utolsó megmérettetése pár nap múlva kezdetét veszi március 8-án pénteken, március 9-én szombaton pedig már ki is derül, ki utazhat augusztusban Hongkongba az iGeo-ra! A terepi fordulóra pénteken, a multimedia testre és a szóbeli fordulóra pedig szombaton kerül sor. A versenyregisztráció 12:00-kor kezdődik a Pécsi Tudományegyetem Ifjúság úti campusán (7624 Pécs, Ifjúság útja 6.). 

Találkozunk pénteken, addig is mindenkinek sikeres felkészülést kívánunk!

Új támogatóval gazdagodtunk

Örömmel tájékoztatunk minden kedves érdeklődőnket és versenyzőnket, hogy a Hungeocontest új támogatójaként idén a Magyar Tudományos Akadémia Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpont Földrajztudományi Intézetét is megadhatjuk! Hogy a támogatás milyen formában érkezik, megtudhatják versenyzőink és felkészítőik a döntő forduló eredményhirdetésekor. 

Támogatóink

Támogatóink