en
Döntő információk
2017.02.07.

Döntő információk

Kedves Versenyzők, Felkészítő Tanárok!

A március 10-11-én megrendezésre kerülő döntő helyszíne a Pécsi Tudományegyetem Természettudományi Kara (7624 Pécs, Ifjúság útja 6). 

Az első napon a terepi feladattal veszi kezdetét az idei Hungarian Geographical Contest harmadik, egyben utolsó döntő fordulója. 

A döntőre való regisztráció pénteken 11:30-tól indul, a C/4 Prinz teremben. A tereppel kapcsolatos feladatok két helyszínen fognak zajlani, ahova a diákok kísérők felügyeletében jutnak el. Ezt követően, a visszaérkezés után további feladatokat kell elvégezniük a tanteremben. Ezen a napon maximum 30 pontot szerezhetnek a diákok, melyet az írásbeli 20 pontjával együtt visznek tovább a következő napra, a szóbelire. 

A terepi nap zárásaként 18 órakor svédasztalos vacsorát biztosítunk az egyetem mellett található Paulus Étterem és Kávézóban. 

A szombati napon reggel 9-kor a Kari Tanácsteremben folytatódik a döntő. Egy rövid tájékoztatót követően megkezdődik a verseny, ahol három típusú feladatban kell helyt állniuk a legjobbaknak. A reggel kihúzott sorszám szerint, növekvő sorrendben lesznek szólítva a diákok. A feladatok után kint várakoznak majd a felkészítőkkel együtt.

Fontos: a felkészítők a saját diákjuk szereplését személyesen megtekinthetik. 

Miután az összes versenyző végzett, a négy fős zsűri összeül, összesíti a pontokat és felállítja a végső sorrendet.

A díjátadó tervezett időpontja 13 óra, az eredményhirdetésen mind a diákok mind kísérő tanáraik oklevélben és értékes tárgyjutalomban részesülnek, az első négy helyezett pedig (amennyiben nem töltötte be 19. életévét) elnyeri a belgrádi utazás jogát. 

Az eredményhirdetés után, 14 órakor egy svédasztalos díszebédet tartunk az idei versenyév lezárásaként. 

(Mindkét étkezés ingyenes, de előzetes regisztrációhoz kötött.)

printer

Támogatóink

Támogatóink